Helyi közutak fejlesztése

Helyi közutak fejlesztésére és a karbantartáshoz szükséges gépek beszerzésére írt ki pályázatot a Miniszterelnökség!

A vidéki térség életminőségének javítását, valamint az alapvető szolgáltatások elérhetőségének fejlesztését támogatja a Miniszterelnökség 2016. november 23-án megjelent pályázata.

A külterületi helyi közutak fejlesztésére, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges erő- és munkagépek beszerzésére mintegy 18,4 milliárd forint áll rendelkezésre. A felhívásra vidéki térségben működő települési önkormányzatok, illetve önkormányzati társulások nyújthatják be támogatási kérelmüket.

A pályázat keretében maximálisan elnyerhető támogatás külterületi helyi közutak fejlesztése esetében 100 millió forint. Az önkormányzati utak karbantartására beszerezhető erő- és munkagépek esetében az egyéni pályázók maximum 10 millió forint, konzorciumi pályázók pedig 20 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek.

Az érintettek 2017. január 6. és 2019. január 7. között nyújthatják be támogatási kérelmeiket. A beérkezett pályázatok elbírálására szakaszos módon kerül sor. Az első szakasz 2017. február 6-án zárul.

A most megjelent felhívással a Vidékfejlesztési Program keretében összesen 42 pályázat jelent meg. A rendelkezésre álló mintegy 1300 milliárd forintos keretből a Miniszterelnökség eddig mintegy 985 milliárd forintot hirdetett meg. A kormány célkitűzéseinek megfelelően az év hátralevő részében további pályázati felhívások megjelenésére számíthatnak a gazdálkodók és a vidéki települések.

 

A pályázati felhívások a www.szechenyi2020.hu weboldalon megtalálhatóak.