ÚJ - Védett, őshonos állatfajok megőrzésének támogatása

Megjelent a "VP4-10.2.1.1-21 - A védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzése" című pályázat felhívás tervezete. 

A pályázat keretében olyan állattartók nyújthatnak be támogatási kérelmet, akik védett őshonos, veszélyeztetett mezőgazdasági, és a fajtarekonstrukció alatt álló mezőgazdasági célra hasznosított állatfajtákat tartanak és génmegőrzésből származó többlet költségeik vannak. Támogatás a pályázatban meghatározott állatfajok fenntartásának finanszírozására igényelhetőek, a támogatás összege az állatfajtákként változó és egyedenként igényelhető valamint éves szinten kerül meghatározásra. A pályázat keretösszege 17 milliárd Ft. 

A felhívás célja az alacsony létszámmal rendelkező védett őshonos, veszélyeztetett mezőgazdasági és fajtarekonstrukció alatt álló mezőgazdasági állatfajták nőivarú - baromfifélék esetén vegyes ivarú - állományának a fajták hagyományos tartási-, takarmányozási körülmények, in situ feltételek közötti, használata, tenyésztésben történő életképes populációjának fenntartása a genetikai állomány megőrzéséről és az adott állatfajták fennmaradását biztosító tenyésztési programokról szóló jogszabályok keretein belül.

A felhívásra támogatási kérelmet nyújthat be a felsorolt védett őshonos, veszélyeztetett mezőgazdasági, és a fajtarekonstrukció alatt álló mezőgazdasági célra hasznosított állatfajták nőivarú egyedeit, baromfifélék esetében vegyes ivarú állományokat tartó, a génmegőrzésből származó többletköltségeket viselő, a nyilvántartási rendszerekben az állatok tartójaként bejegyzett állattartó.

A felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában nincs lehetőség.

A felhívás alapján az alábbi tevékenységek támogathatók:

A védett őshonos, veszélyeztetett mezőgazdasági és a fajtarekonstrukció alatt álló mezőgazdasági állatfajták fenntartásáért felelős tenyésztőszervezet által törzskönyvezett nőivarú egyedek, baromfifélék esetében vegyes ivarú állományok tartása.

A támogatható védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták köre az alábbiak:

Védett őshonos állatfajták:

  • Szarvasmarhafélék
    • magyar szürke szarvasmarha
    • magyar házibivaly

    • gidrán
    • hucul
    • kisbéri félvér
    • lipicai
    • furioso-northstar
    • nóniusz
    • magyar hidegvérű
    • shagya arab
  • Szamár
    • magyar parlagi szamár
  • Sertés
    • szőke mangalica
    • fecskehasú mangalica
    • vörös mangalica
    • fekete mangalica
  • Juh
    • hortobágyi (magyar) racka
    • gyimesi racka
    • tejelő cigája
    • cigája
    • cikta
  • Kecske
    • magyar parlagi kecske
  • Tyúk
    • sárga magyar tyúk
    • kendermagos magyar tyúk
    • fehér magyar tyúk
    • fogolyszínű magyar tyúk
    • fehér erdélyi kopasznyakú tyúk
    • fekete erdélyi kopasznyakú tyúk
    • kendermagos erdélyi kopasznyakú tyúk
  • Gyöngytyúk
    • magyar parlagi gyöngytyúk
  • Lúd
    • fodros tollú magyar lúd
    • magyar lúd
  • Kacsa
    • fehér magyar kacsa
    • tarka magyar kacsa
  • Pulyka
    • bronz pulyka
    • réz pulyka

Veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták:

  • Szarvasmarhafélék
    • magyar tarka szarvasmarha
  • Juh
    • magyar merinó

    • akhal-teke

A támogatható fajtarekonstrukció alatt álló mezőgazdasági állatfajták köre:

  • Szarvasmarhafélék
    • kárpáti borzderes

    • muraközi

A felhívás keretében nyújtott támogatás vissza nem térítendő támogatásnak minősül. A támogatás a kötelezettségvállalási időszakra vonatkozóan évente kerül odaítélésre, vissza nem térítendő támogatás formájában. A támogatás intenzitása 100%, a támogatási összegek az ország teljes területére egységesen kerülnek kiszámításra.

Támogatás maximális összege (eurónak megfelelő forintösszeg/egyed/év):

  • Szarvasmarhafélék (magyar szürke szarvasmarha, magyar házibivaly, kárpáti borzderes): 500€
  • Szarvasmarhafélék (magyartarka szarvasmarha): 700€
  • Ló: 700€
  • Szamár: 400€
  • Sertés: 300€
  • Juh: 77€
  • Kecske: 77€
  • Tyúk: 35€
  • Gyöngytyúk: 39€
  • Kacsa: 53€
  • Pulyka: 68€
  • Lúd: 77€

Támogatási kérelmet kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani az alábbi ütemezés szerint:

www.palyazatihirek.eu