Megjelent a kertészeti üzemek megújítását támogató pályázati felhívás

Megjelent a kertészeti üzemek megújítását támogató pályázati felhívás

Az Agrárminisztérium 50 milliárd forint keretösszeggel hirdette meg a kertészeti üzemek megújítását célzó pályázatát – közölte Nagy István tárcavezető. A kevés adminisztrációs teherrel járó, egyszerű módon igényelhető támogatást biztosító felhívás a kisebb üzemmérettel rendelkező kertészetek technológiai megújulását segíti.

Az agrárminiszter arra emlékeztetett, hogy egy történelmi mértékű fejlesztési programon keresztül erősítik meg a hazai mezőgazdaságot és élelmiszeripart, a vidéki térségek gazdaságát illetve közösségeit. Nagy István hangsúlyozta, ezekben a hetekben 600 milliárd forint értékben írnak ki új beruházási pályázatokat, a célzott támogatásoknak köszönhetően intenzív technológiai fejlődést és növekvő versenyképességet vár a teljes magyar agráriumban.

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a kertészeti üzemek fejlesztését célzó pályázat keretében a beruházások költségeinek felét fedező, vissza nem térítendő támogatás maximális mértéke 25 millió forint lehet. A felhívásnak köszönhetően lehetőség van a kertészeti tevékenység végzéséhez szükséges eszközök, gépek beszerzésére. Ennek keretében többek között önjáró és vontatott betakarítógépek, talajművelő és egyéb munkagépek, pótkocsik vásárlása is lehetséges. A felhívás segítségével egy darab, legfeljebb 83 kW motorteljesítményű traktor is vásárolható, melynek kapcsán a támogatás mértéke legfeljebb 10 millió forint lehet – emelte ki a miniszter.

A felhívás alapján a támogatási kérelmek benyújtására a tervek szerint 2021. július 7-étől lesz lehetőség.

A felhívás részletei a www.palyazat.gov.hu oldalon ismerhetők meg.

(AM Sajtóiroda)